Július 31. Péntek
A szemem még csukva volt, de már éreztem, hogy felkeltem. A meleg napfény simogatta a bőrömet és tudtam, hogy már nem tudnék visszaaludni. A húgom hangját ugyan nem hallottam, de a TV-t igen. Vajon mennyi lehet az idő? Kilenc óra lehet nagyjából. Apa talán dolgozni van és Hetty egyedül van lent. De az is lehet, hogy Rory, a bátyám már csatlakozott hozzá … Vagy a számítógépnél ül, ami még valószínűbb. Sokkal könnyebb lenne megállapítani, ha kinyitnám a szemem és ránéznék az órára. Annyira nem akarok felkelni. De tényleg rá kéne nézni Hettyre. Lehet, hogy az este felkelt, amikor Taffy-vel beszéltem. Na jó… Kellj fel, Dorothy!
Elgondolkodtam, hogy felöltözzek-e vagy megfelel az alkalomhoz a rövidgatya meg a póló? Úgy döntöttem, nem valószínű, hogy legyen nálunk bárki idegen. Lemásztam az emeletes ágyról, de előtte még az órára siklott a szemem. Nem tévedtem sokat. Kilenc óra múlt pár perccel, ami azt jelenti, hogy Rory már biztosan felkelt. Lementem a földszintre és jó kedvvel tapasztaltam, hogy virsli vár ránk a tűzhelyen és friss kenyér az asztalon. Hetty csakugyan a TV-t nézte. Nem figyeltem meg, hogy mit. Érdeklődtem kis családunk többi tagja iránt, de nem tudott megfelelő információval szolgálni, úgyhogy mondtam neki, hogy ha éhes szóljon és adok neki reggelit, majd elindultam a lépcső felé. Az előtérben volt egy ablak. Rory szobája helyett először arra vettem az irányt, hátha csak az udvaron van Apa. Mikor kinéztem vidáman tapasztaltam, hogy a tegnapi zivatarnak nyoma sincsen és hétvilágról süt a nap. A probléma viszont, hogy apának sincsen nyoma. Ám ebben a pillanatban megcsörrent a telefon. A kijelzőre nem néztem rá, csak reflexből felvettem a telefont.
- Dorothy Fletcher beszél. Tessék?
- Jó napot kívánok! William Fletcher-t keresem.
- Sajnálom. Nem tudom adni. Üzen neki valamit?
- Nem, csak mond meg neki, hogy Joseph Monte kereste.
- Rendben. Visz hall.
- Viszonthallásra!
Kíváncsi voltam, hogy hol lehet az édesapám, ezért eredeti terv szerint bementem Roryhoz… és igen, számítógépnél ült. Kisebb faggatózás után megtudtam, hogy dolga volt a városban délután jön majd körülbelül akkor, amikor Anya. A nap folyamán azonban nem történt semmi. Ténferegtem egész nap. Adtam enni Hettynek, szóltam Rorynak is, rendezgettem néhány cuccomat, elpakoltam a konyhában, kiteregettem, kiválogattam a zoknikat és zenét hallgattam persze egész nap. Nagyon nehezen közeledtünk a délutánhoz, de végül csak elérkezett. Mikor Anyáék hazaértek egykedvűen összekaptam néhány cuccot, biciklire ültem és irány Taffy.
Addigra már ő éltetett. Szomjaztam a jelenlétére, sajnos ezt a szüleim is észrevették, de nem foglalkoztak különösebben velem. Meg, ha foglalkoztak volna, akkor se lett volna más. Mentem, ha kellett, ha nem. Olyan volt nekem Taffy, mint egy lelki társ. Nem tudtam élni a társasága nélkül. De ő többet akart, mint a puszta társaságomat. Szerelmes volt belém. Azt hiszem én is belé egy egészen kicsit, de pont csak annyira, hogy kínná tegyem ezt. Ugyanis ott volt Zac. Zac a magas, sötét hajú, zöld szemű, humoros, ámbár néha cinikus, de számomra mindig lehengerlő srác. Nem akartam belezúgni, mint ez általában lenni szokott. Nem én akartam mindezt, de annyira kínná tette az életemet, hogy úgy éreztem sosem lesz jobb. Taffy tisztában volt az őt és Zacet érintő érzéseimmel. Természetesen nem esett jól neki, ahogy nekem sem. Bánatomra nem ketten voltunk, akik tudtak ezekről az érzésekről. Mindannyian tudták. Biztattak, hogy próbáljam meg, milyen lenne Taffy-vel, de nem akartam. Féltem, hogy nem csak őt veszteném el, hanem a többi barátomat is. Egy ember is sok nekem, nemhogy a legjobb barátaim. Olivia volt az, akinek a legtöbbet adtam a véleményére. Ő azzal állt elő, hogy adjak Taffynek egy hetet, és ha nem sikerül, akkor nem dől még össze semmi. Egy héttől még simán lehetünk barátok ugyanúgy. Gondolkoztam még a választásaimon, mert a következmények sehogy sem tetszettek.
Taffy már Zackel várt rám. Úgy tűnt hárman leszünk, ez már előre félelmetes, ugyanis akkor bújik elő belőlük a kisördög és nagyon kíváncsiak ám. Olyan kérdéseket tudnak feltenni az embernek, hogy még hallgatni is szégyenletes. Teljesen belepirultam egy-egy kérdésükbe. Nem féltek az intim témáktól. De bánatukra én vagy nem válaszoltam, vagy nem őszintén. Annyira nem voltam idióta, hogy bármit eláruljak, ráadásul teljesen tapasztalatlan voltam általában a kérdéseikkel kapcsolatban. Soha életemben nem csináltam az előtt ahhoz hasonlókat és nem is terveztem belőle egyiket se a közeljövőben. Hiszen még az első csókon se voltam túl, amit Zac által szerettem volna megtapasztalni. De úgy gondoltam, hogy ez leányálom marad. Szó szerint. Ahogy elnéztem nem is biztos, hogy engem vártak. Cigi volt Taffy kezében, amiből olykor-olykor feltűnés nélkül Zac is szívott néhány slukkot. Már megint ezek a káros szenvedélyek… Nem tetszett, ha ilyenekkel élt egy ember. Öngyilkos módszer. Saját magukat teszik tönkre – gondoltam és sóhajtottam egyet, és közben megálltam mellettük. Taffy rám mosolygott, majd köszönt.
- Szia, szivi! – mosolygott folyamatosan az én életem.
- Sziasztok! Hiányoztam? – kezdtem incselkedni velük.
- Szia – hümmögött Zac.
- Igen nagyon hiányoztál – válaszolt Taffy és úgy nézett, mint aki komolyan gondolja.
- Örülök neki - mosolyodtam el végül én is, ügyet sem vetve Zacre.
Elhatároztam, hogy őt el fogom felejteni. Nincs szükségem a szenvedésre. Eldöntöttem továbbá azt is, hogy még ma megbeszélem Taffy-vel a kettőnk közötti dolgokat. Úgy gondoltam, hogy megpróbálom vele. Így kisebb a veszteség és nem kell hazudnom se. Alaphatárnak egy hetet szabtam meg magamnak, mielőtt menekülőre fognám. Kemény nap várt még rám…
- Egyébként a többieket merre lehet fellelni? – próbáltam beszédre bírni őket.
- Chris otthon, Jody otthon, James… szintén otthon.
- Hát most meglepődtem – húztam el a számat cinikusan.
- Meleg van még… Tényleg! Lemegyünk a partra? – érdeklődött Zac.
- Felőlem mehetünk – vigyorodtam el.
Hálát adtam az égnek, hogy mégis felvettem a sort és a póló alá a bikinimet. Szerencsére ilyen időben a strandpapucsnál se hordtam zártabb cuccot, úgyhogy meg volt a tökéletes strandszerelésem. Száradni meg úgyis a napon szoktunk. Örültem, hogy felvetődött a fürdés ötlete, ugyanis nagyon melegem volt. Ráadásul ráébredtem, hogy így talán még sokkal jobb lesz Taffy-vel is beszélnem. Imádtam volna, ha ezt kihagyhatnám. Legszívesebben csak rá néztem volna és a pillantásommal próbáltam volna megértetni a döntésemet. De egy fiútól nem várhatom el, hogy mindent értsen. Örülök, hogy a szavaimat érti. Igazán nem tudtam még, hogy milyen szavakat fogok majd használni, pedig nem egyszer képzeltem már el, de általában, amit én eltervezek az sose lesz úgy. Útközben a két fiú végig valami olyan dologról beszélgetett, ami engem nagyon nem érdekelt. Elmélyedve próbáltam kitalálni valamit. Egyszer csak Taffy észrevette és hozzáért a karomhoz. Összerándultak az izmaim váratlan, hideg érintésére. Kérdően nézett rám, de közben továbbra is mosolygott. Visszamosolyogtam azt sugallva, hogy semmi baj és picit megingattam a fejemet. Ő alig észrevehetően megrántotta a vállát és válaszolt Zac kérdésére. Milyen furcsa, hogy tudta, hogy mi volt a kérdés, pedig én észre se vettem, hogy valaki beszél. Ez még jobban elgondolkodtatott. Tökéletesen megértettük egymást Taffyvel, de nem tudtam magunkat párként elképzelni. Lassan odaértünk a partra és a fiúk levették a pólójukat. Én csak álltam és néztem őket nem látva. Zac hangja zökkentett ki.
- Mi az? Ennyire tetszik, amit látsz? – vigyorgott összeborzolt hajjal.
- Jah bocsi… kicsit elbambultam
- Vettük észre – vigyorodott el még jobban.
- Amúgy te nem akarsz fürdeni? – érdeklődött Taffy, ugyanis már elindultunk a víz felé.
- Ohh a francba… bocsi ez nem az én napom – vettem le a feleslegesnek vélt ruháimat.
A fiúk csak mosolyogtak miközben besétáltunk a vízbe. Sajnos erről tudtam, hogy valami rossz fog következni. Becsuktam a szememet és vettem egy mély levegőt a számon keresztül… és igen. Abban a pillanatban éreztem, hogy Taffy karjai a derekamra fonódnak és már a vízben is voltam. Gondolkoztam, hogy felmenjek-e rögtön, vagy használjam ki a levegőmet és tegyek úgy mintha megfulladtam volna? Nem álltam fel. Hagytam, hogy a víz a felszínre húzzon és vártam. Hirtelen valaki ki kapott a vízből. Én igyekeztem olyan fejet vágni, mintha nagyon unatkoznék. Zac finoman letett a lábamra pont úgy, hogy Taffyvel szemben álljak. Majdnem elnevettem magam, amikor megláttam az arcát. Bizonytalan volt. Nem tudta, hogy örüljön vagy haragudjon rám, de végül bosszúsan mért végig. Én igyekeztem szánalmasan kérdően figyelni, hogy mi lesz most. Ő nem szólalt meg én meg nem voltam olyan bolond, hogy kezdeményezzek. Zac-ken volt a sor. De úgy tűnt ő se akar beszélni, ugyanis hirtelen kettőnk közé ugrott és egyszerre fröcskölt le minket. Ezt már senki nem hagyhatta szó nélkül, mert váratlanul ért és a sós víz marta a szememet, a számat és az orromat is. Háború kezdődött. Először Taffyvel együtt harcoltunk Zac ellen, majd egymással szemtől szembe. Egyre közelebb jött és én akárhogyan küzdöttem neki hatalmas fölénye volt. Mikor oda ért hozzám átölelt és berántott a vízbe magával együtt. Mind a hárman nevettünk. Ilyenkor imádtam az életemet. Sajnos elég ritkák voltak az ilyen pillanatok.
Az idő gyorsan telt a parton. Ahogy kezdett tűrhetővé válni a hőség megjelentek a többiek is lassan. Olivia is megérkezett. Elmentünk sétálni kettesben és beavattam a tervembe. Ő nagyon izgatott lett, bár én még mindig bizonytalan voltam egy kicsit. Biztosított, hogy nem kell aggódnom, mert Taffy szeret engem és nem lesz semmi baj. Ezt azonban én is tudtam. Nem az ő érzéseiben nem bíztam, hanem a sajátjaimban. Attól féltem, hogy nem fogom tudni, jobban szeretni, mint a legjobb barátot, amit kaphattam. Visszaértünk a többiekhez. Én leültem a homokba és felhúztam a nadrágomat. Fürödni már nem volt kedvem, mert teljesen szétáztam. Úgy láttam lelki társam is egy véleményen volt velem. Szemem sarkából láttam, hogy felém tart, de direkt nem néztem oda. Éreztem, hogy leült mellém… Egészen közel. Lassan felé fordítottam a fejemet és amint megpillantottam a szemét teljesen megzavarodtam. Máshogy nézett rám, mint egy barátra. Nem tapasztaltam még. Szemeim talán még észlelték, hogy közeledik, de agyam már régen kikapcsolt. Egy egészen apró csókot lehelt az arcomra. Hátrébb húzódott egy kicsit. Kérdőn néztem rá.
- Ezt miért kaptam?
- Csak úgy, hogy itt vagy – pirult el.
Szemembe nézett és egy pillantásom megvilágította neki is a helyzetet. Elfordultam tőle és lenéztem a part irányába. A többiek lent nevetgéltek, vélhetően észre se vettek minket. Taffy mellém ült és ujjaink összefonódtak. Egy ideig így ültünk. Elnéztem, ahogy a többiek nevetgélnek. Felnéztem újdonsült barátomra, megértette a pillantásomat és bólintott. Elengedtem a kezét és lesétáltam a parthoz. Hátra néztem. Ugyanúgy ült felhúzott lábakkal, de fejét a térdeire hajtotta. Elmosolyodtam.
Augusztus 1. Szombat
Egész délelőtt a tegnap járt a fejemben és az, hogy Taffy fel fog hívni és megkérdezi, hogy lemegyek-e. Mindig felhív, és mindig igent mondok. De ma nemet fogok. Össze vagyok zavarodva. Nem akarom ezt. Anya úgy se akar elengedni. Mondott valamit, de nem nagyon figyeltem, hogy mit. Majd azt mondom, hogy nem mehetek. Nem engednek. Azt hiszem féltem ettől a „mi most járunk” dologtól, de magamnak se vallottam be. Már Taffy előtt jártam tavasszal Jodyval. Szerettem és szeretem is őt, de úgy, mint egy legjobb barátot. Nem voltam szerelmes és nem adtam esélyt magunknak. Két hét után szakítottam vele. Akkor is megijedtem és elmenekültem. Ő nagyon szerelmes volt, és úgy éreztem, hogy jobbat érdemel. Pedig ő engem akart. Még mindig féltem a szemébe nézni. Nevetni se mertem, ha valami vicceset mondott. Elgondolkoztam Jodyról. Eszembe jutott, hogy az osztálytársam Rachel, Judynak csúfolta a hosszú haja miatt. Én irigyeltem a haját. Ezen elmosolyodtam. A lányok általában egymás haját irigylik, de nekem hosszú hajam volt. Nagyon hosszú. De a Jodyé is majdnem akkora volt, ráadásul neki teljesen egyenes. Felénk meg mindenki a hajvasalóval szenvedett.
Taffy tényleg felhívott és én tényleg meg mondtam, hogy nem tudok menni, mert nem engednek. Hallottam, hogy csalódott volt, de mégsem mondott semmi rosszat. Beletörődött, de még megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Én biztosítottam róla, majd elköszöntünk. Így hát otthon töltöttem a szombat estét. A programom csak abból állt, hogy TV-t néztem és zenét hallgattam. Semmi más.
Augusztus 2. Vasárnap
Rory, Pete és jó néhány haverunk összecuccoltak a mai nap és leutaztak egy közeli városba a partra egy sátorral. Az volt a terv, hogy egy hétig ott lesznek és bográcsoznak meg fürdenek egész héten. A másod-unokatestvérünk Felix is ott volt, mivel az ő anyukája rendezte a helyszínt, mert minden szülő féltette a gyerekeket a vadba küldeni. Tehát egy faház udvarán voltak. Így tudták használni a bent található hűtőt, konyhát és mosdót. Valamint minden éjszaka lement az egyik srác apja és ott aludt a házban. Természetesen Felix húga, Cissy is bepörgött. Kitalálta, hogy az utolsó éjszaka csapjunk egy nyárzáró bulit. Persze ezen nem csak az a néhány fiú lett volna jelen, hanem mi lányok is meg még néhány srác, akit sátorozni nem engedtek.
Apával levittük Roryt és Pete-et. Hetty nem jött, pedig kiverte a balhét. Ezért megígértük neki, hogy kedden délután lejövünk együtt és fürödhet. Ott voltunk Apával egy ideig, amíg sikerültünk berendezkedni a fiúknak. Hazafelé útközben megkértem Apát, hogy tegyen ki a haverok környékén. A levegő már eléggé lehűlt, így szinte mindenki kint volt, de senki sem fürdött. Strandlabdáztak. Fogadni mertem volna, hogy Zac labdájával játszanak. Neki szinte minden játékhoz volt labdája, de nem tudom, hogy minek, hiszen mindig fociztak, vagy maximum kosaraztak, de azt is csak akkor, ha ők jöttek felénk. Tőlünk nem messze volt egy pálya, ahol lehetett kosarazni és focizni is, valamint akár kézilabdázni is, ha arról van szó. Mikor Taffy meglátott, nagyon megörült. Időt kért. Odajött hozzám és megölelt, valamint kaptam egy puszit is. Ha valaki eddig nem tudta volna, most már neki is világos volt, hogy járunk. Aztán bocsánatot kért és visszarohant a pályára. Én szétnéztem, hátha van valaki, aki nem játszik. Megpillantottam Christ. Elmosolyodtam. Pont az ő határtalan hülyeségére volt szükségem.
Miután lejátszották a többiek a meccset valaki kitalálta, hogy vízipipázni akar. Hát ez nekem nem volt kedvemre, ugyanis nem igazán tartottam jó dolognak a dohányzást, legyen szó bármiről. Persze egy ember véleménye senkit nem érdekel… Inkább azzal próbálkoztak, hogy rávegyenek a csatlakozásra. Ez az elmúlt fél évben nem sikerült és fokozatosan kitartottam a véleményem mellett. De Olivia már a rabjává vált és ő is biztatott. Az érveik gyerekesek voltak és lehetetlenek, mondjuk én is az voltam, szóval akkor még nem tűnt fel. Arra azért rávettek, hogy menjek velük, még ha nem is szívok. Jó bulinak indult és nem is volt semmi probléma. Kilenc óra után mentünk haza Oliviával és tényleg nagyon jól éreztük magunkat. Ahogy erre visszagondoltam megijedtem. Nem akarok járni Taffy-vel, én nem akarom őt hitegetni. Nagyon összezavarodtam, de mertem Oliviának felhozni a témát.
Augusztus 3. Hétfő
Bűntudatom megmaradt reggelre is. Nem fogok tudni a szemébe nézni, - de mondjuk, ma amúgy se tudnék lemenni se, mert megígértük Hettynek, hogy levisszük a skacokhoz a partra – gondoltam magamban és igyekeztem a saját szememben is ártatlan maradni. Felhívtam Oliviát, hogy szóljak neki a megváltozott napi rendemről, hogy ne lepődjön meg, ha nem talál Taffy közelében. Valószínűleg elszóltam magamat, de Olivia vagy nem vette észre, vagy nem telefonon akarta ezt megbeszélni. Kicsit gyanakvó volt a hangja, amitől még nagyobb bűntudatom lett, úgyhogy igyekeztem rövidre zárni a beszélgetést.
A délután tényleg úgy alakult, hogy megnéztük Roryékat. Hetty nagyon odavolt, hogy fürödhet. Pete olyan jól elszórakoztatta, hogy utána még három napig azt hallgattuk, de legalább most rólam leszállt. Egész este lent voltunk a parton, úgyhogy meglepődtem, amikor Apa rákérdezett, hogy kitegyen-e Taffyék környékén. Hirtelen nagyon meglepődtem és megijedtem. Csak nem tudja-e, hogy járunk!? Gyorsan rávágtam, hogy nem! Talán kicsit hevesen reagáltam, mert ő is meglepődött, de csak meghúzta a vállát és haza mentünk.
